2018 legelején az Exactus megfaggatta Facebookon keresztül az ismeretségi körét:
“Zavarónak tartja-e, ha egy cég vagy vállalkozás (vagy egyéb közszereplő) honlapja, szóróanyaga, egyéb marketing-kiadványa tele van nyelvi-helyesírási hibákkal? Az ilyenfajta igénytelenségből következtet-e Ön az adott cég szakmai-emberi hozzáállásának színvonalára is?”
A válaszok aránya magáért beszél: a közel 300 válaszadó 84%-át kifejezetten zavarja a nyelvi igénytelenség!
Engem kifejezetten zavar, de úgy látom, hogy sajnos egyre kevesebbeket zavar ez. Az én szememben ez sokat elárul a cég (közszereplő) igényességének szintjéről, szakmai-emberi hozzáállásáról is. (S. J.)
Kifejezetten zavar. Ma már helyesírási tanácsadó szótárra sincs szükség ahhoz, hogy igényes legyen egy írott anyag. (F.-Sz. M.)
Én nap mint nap ezzel küzdök! Meg kell, hogy mondjam, kemény harc! Már a posztot is köszönöm. Természetesen nagyon zavaró, és sok mindent elmond! (T. K. B.)
Igen, zavar, és a színvonalról is árulkodik (V.-U. E.)
A lektori-korrektori szövegfelülvizsgálatot általában épp azok kérik, akik eleve igényesebbek arra, amit kiadnak a kezükből. A legtöbb cég (mit cég, önkormányzat, állami hivatal is!) csak fölösleges többletkiadásnak tartja, és marad a nyelvileg sokszor megdöbbentően igénytelen megjelenéseknél. (T. Zs.)