Hetedikes előkészítő

Az Exactus és a Merlin Ház tehetséggondozó programja keretében lassan tíz éve foglalkozunk elitgimnáziumi felvételi előkészítéssel Dunaharasztiban és annak vonzáskörzetében, több száz sikeresen továbbtanuló diákkal a hátunk mögött.

Az utóbbi évek tapasztalatai egyértelműen azt jelzik, hogy már csak ritkán elég a legerősebb gimnáziumokba való bejutáshoz, a megfelelő szintű felkészüléshez a 8. évfolyam szeptemberétől januárjáig tartó időszak. Sajnos a legtöbb esetben – önhibájukon kívül – még a legtehetségesebb gyerekek is olyan tudás- és készségbeli hiányokkal jutnak el az általános iskola utolsó évéig, amit nyolcadikban már, a mindössze 5 hónapnyi közös munka során (szeptembertől januárig) egyszerűen nem tudunk pótolni.  Ráadásul a központi írásbeli feladatai egyfajta speciális (önálló) gondolkodásmódot és kreativitást is igényelnek, amire az iskolai oktatásban sajnos csak ritkán van szükségük.

Ezért a legcéltudatosabb diákokkal már a 7. évfolyamtól elkezdjük a módszeres felkészülést.

Kihívás a családnak és az iskolának: a tehetséges gyerek - Tízperc

Tehát 2025 februárjától ismét indul tantárgyanként heti 1×90 percben felvételire előkészítő tehetséggondozó foglalkozás a 7. évfolyamosok számára
magyar nyelvből és matematikából.
(Természetesen lehet csak az egyik tárgyból is jelentkezni.)

A kis létszámú (5-8 fős) csoportba azokat a 2025-ben felvételizőket várjuk, akiknek kifejezetten magas, 40 pont feletti központi írásbelit kell írniuk ahhoz, hogy bejussanak a legerősebb gimnáziumokba.

Egy átlagos szintű felvételi teljesítményhez elegendő lehet az általános iskolák által biztosított előkészítő foglalkozásokon lelkiismeretesen részt venni, és hozzá otthon minél több felvételi feladatsort önállóan megoldani az előző évekből, majd kijavítani a megoldókulcs alapján. De egy erős gimnáziumba való bejutáshoz a magas vitt pontszám mellett legalább 80-90 pontot kell összegyűjteni írásbelin a két felvételi tárgyból. Ehhez keményebb munkára, módszeresebb, tehetséggondozás alapú felkészülésre van szükség. Ezt szeretnénk elkezdeni magyarból a legtehetségesebb tanulókkal már a 7. évfolyam 2. félévétől.

Az elmúlt években olyan középiskolákba sikerült bekerülniük a nálunk felkészített nyolcadikosoknak, mint pl. a budapesti Fazekas, Eötvös, Apáczai, Madách, Szent László, Veres Pálné, Kossuth Lajos vagy a szigetszentmiklósi Batthyány gimnáziumok.

Foglalkozásainkon tehetségfejlesztés történik. Az alapvető tananyagbéli hiányokat pótló, illetve részképesség-zavarokat kompenzáló (pl. diszfunkciók, egyéb tanulási nehézségek), tehát inkább korrepetáló-felzárkóztató jellegű fejlesztésre ezek a csoportok nem lesznek megfelelőek, ehhez igyekszünk ajánlani az adott területen jártas kollégát. A magatartás- és figyelemzavaros (pl. ADHD-s, hiperaktív) tanulókkal való foglalkozás is speciális szakmai kompetenciát igényel, így kérjük, hogy az ilyen gondokkal küzdő tanulót sem hozzánk írassák be, számukra az egyéni felkészítés lesz a megfelelő.

Mivel ezen a szinten, ahol mi dolgozunk, a fegyelmezés nem ronthat a csoport teljesítményén, ezért fenntartjuk a jogot arra, hogy a közös munkát bármilyen értelemben zavarókat a többiek érdekében eltanácsoljuk a foglalkozásokról.


MAGYARBÓL  azt is jelzem továbbá a szülőnek, ha úgy látom, hogy képességei alapján a gyermeknek nem erre a típusú foglalkozásra lesz szüksége a továbbiakban. Itt ugyanis a tehetséggondozás keretében azt vállalom a 8. évfolyamon, tehát a 2025 szeptemberében majd induló csoportokban, hogy a tempót és az elvárásokat mindig a legjobban teljesítő tanulókhoz igazítom, akik a legmagasabb felvételi pontszám eléréséért küzdenek.  Ezért az augusztusi szintfelmérő eredményeképpen elképzelhető, hogy a tanuló egy másik, a tudásszintjének jobban megfelelő csoportba, más kollégához kerül át.
2025 szeptemberétől a leghatékonyabb felkészülést pedig az jelenti majd, ha a 8.-os előkészítős csoportok kialakítása differenciáltan, a tanulók tudásszintjének figyelembe vételével történik.

A foglalkozások tehát nem korrepetálás-jellegűek lesznek, hanem elsősorban a magas felvételi pontszám eléréséhez szükséges készségek, tehetségterületek fejlesztését végezzük. A nyári szünetben majd heti egyszer 60 percben egy játékos digitális óra keretében adunk lehetőséget a megszerzett tudásuk szinten tartására, mely alkalmak nem kötelezőek!

A konkrét, felvételi témakörökön, típusfeladatokon és teljes feladatsorokon alapuló elitgimnáziumi felkészítést majd 2025 szeptemberében kezdjük el, akkor már a jelenléti foglalkozást hétvégeken digitális ismétlő-rendszerező elméleti előadásokkal, majd ahhoz kapcsolódó kötelező digitális feladatokkal egészítjük ki.


A hetedikes csoportok órái 2025 február elejétől:

  • Magyarból  a helyszín a Tóköz u. 7. alatti saját oktatóműhelyem, ahol max. 5-6 fős csoportokban folyik majd az intenzív tehetséggondozó munka. A helyszín nagyon egyszerűen megközelíthető a helyijárattal is, hisz a Knézich utcai buszmegállótól 1 percnyi sétára vagyunk, de a vonatpótló helyközi buszok is ott állnak meg. A terem igényesen kialakított, tiszta, jól felszerelt, klimatizált.
    Hétfő, szerda és csütörtök délutáni órákra lehet majd számítani, az igényekhez igazodó kezdési időkkel.
  • Matematikából a helyszín: Munkácsy utca 83. , a Merlin Ház oktatóterme.
  • Az óradíj 5.000 Ft / heti 1 alkalom, mely jelenléti óra 90 percig tart.

Technikai feltételek: a foglalkozások digitális háttere egy Google Classroom csoport lesz, ezért a közös munka feltétele a tanuló saját gmailes címe. A napi kapcsolattartáshoz pedig Messenger-alkalmazást használunk. A Messenger-csoportba minden érintett szülőt és tanulót bevonunk majd. Az órákon gyakran lesz szükségük a mobiltelefonjukra (pl. Kahoot-feladathoz), ehhez ingyenes wifi-hozzáférést kapnak majd a helyszínen.

Jelentkezni a  Zsuzsa.Tubakos@exactus.hu email-címen lehet.

Kérem, hogy jelentkezéskor a következő adatokat is szíveskedjenek megadni:

  • a gyermek neve, jelenlegi iskolája, osztálya;
  • a tanuló saját gmailes címe;
  • kit tudunk majd elérni Messengeren? (szülő, gyermek, mindkettő)
  • a tervezett gimnázium(ok) megnevezése (ha van már ilyen)
  • magyarból melyik időpont lenne a gyermeknek megfelelő?
  • melyik tantárgyból igénylik az előkészítőt: csak magyar, csak matematika vagy mindkettő?
  • A szülő nyilatkozata: “Tudomásul veszem, hogy gyermekem további részvétele ugyanebben a csoportban magyarból nem lesz automatikus, hanem majd csak az augusztusi szintfelmérő eredménye alapján válik véglegessé. Vállaljuk, hogy szeptembertől lehetőség szerint  igazodunk a gyermek tudásszintjének megfelelő csoportbeosztáshoz.”

Magunkról: